Pokoli Szomszédok

Pokoli Szomszédok: végigjátszás, letöltések, képek

Történet: A folytatás még izgalmasabbra sikeredett! A szomszédnak elege lett Woodyból, és világkörüli útra indul. Amit nem sejt, hogy Woody egy diszkrét stábbal követi őt. A szomszéd egy neki tetsző, Olga nevű hölgyre bukkan, aki vele utazik. Kínától a szomszéd édesanyja is a fedélzeten utazik, így előle is rejtőzködni kell. Ezek alapján azt mondom, hogy a ronda, a még rondább, a hárpia, és a csínytevő utazását figyelhetjük végig. A játékban megjelenik egy kis 3D, mert a szinteken szobák helyet falak mögé rejtőzhetünk. Sőt, az is megújul, hogyha elkap a szomszéd, akkor nincs vége a játéknak, mert van úgymond 3 "életünk", azaz elkap, felüt az égbe, elrepülünk egy másik helyre, és folytathatjuk a játékot. De van egy rossz dolog is: a szomszéd anyja is szívesen elpüföl minket. Hál' Istennek Olga nem ilyen agresszív, ő békén hagy minket. A pályák nagyon változatosak, megyünk Mexikóba, Kínába, Indiába, és még a hajón is gonoszkodhatunk. Itt minden pályán kell szereznünk Arany szomszédot. Itt kicsit nehezebb kitalálni a poénokat, agymunkát is igényel. Ez el ne tántorítson a játéktól: több pálya, több csíny! Szerezzétek be ezt a verziót is feltétlenül!

Pályák: 13 "rendes" pálya van, és 1 oktató. 4 pálya Kínában, 4 pálya Indiában, 2 pálya Mexikóban, 4 pálya a hajón.

A pályák sorrendje: Hajó (oktató pálya), Kína 4-szer, Hajó (az eleje oktató, mert ezen a pályán van elsőnek a szomszéd anyja), India 4-szer, Hajó, Mexikó 2-szer, Hajó.

Szereplők:

Woody: Őt irányítjuk a pályákon, vele kell csínyeket elkészíteni, és ezáltal őrületbe kergetni a szomszédot.

Szomszéd: Őt kell felbosszantani. Nagyon ostoba és puhány.

Olga: A szomszéd szerelme. Ő nem ver meg ha a közelében vagyunk.

Mamuci: A szomszéd anyja. Hasonló mint a szomszéd, ő is megver ha a közelében vagyunk.

Végigjátszás:

Mindenki a fedélzetre!

Ez egy erősen tutóriál jellegű rész, kezdésnek menjünk a ládához jobbra, majd vegyük el a szappant, most jön majd be a szomszéd, utána fel a jobb oldalon a lépcsőn és helyezzük el a szappant a vízben, majd vissza le. Nagyot fog zakózni tőle. Utána menjünk oda a bal alsó fedélzeten lévő nyugágyhoz és vegyük ki a ládából a hajcsatot. Utána menjünk a falhoz és nyissuk ki vele a zárat, a hajcsatnak a céltábla közepén kell maradnia, ameddig a háttér teljesen el nem zöldül. Ha megvan, akkor vegyük ki a cuccost és menjünk fel akkor, amikor a szomszéd átmegy a jobb felső fedélzetre. A bicskával buheráljuk meg az asztal lábát, majd nevessünk együtt a nagy felsülésen. Ezután menjünk a jobb alsó fedélzetre és vegyünk el egy szappant, majd fel a jobb felső fedélzetre és tegyük a szappant a vízbe, majd a franciakulccsal nyissuk ki a korlátot a jobb szélén a képernyőnek. A geg után vissza a bal alsó fedélzetre és menjünk fel a bal felsőre akkor, amikor elment a szomszéd. Fent a spagettit vegyük ki a fazékból és tegyük bele a kapitányi kalapba. Ez volt az utolsó trükk a szinten.

Az orvtámadás

 

Kezdésnek vegyük fel a szemetesből a cápauszonyt. Ezután menjünk le a lépcsőn, és vegyük fel a fűrészhal orrát, a hínárt és a vödröt.Utána menjünk fel a bal felső részbe. Itt rakjuk bele az angolnát a vödörbe. Ha jól időzítettünk, a szomszéd épp most megy le. Ekkor menjünk át jobb felülre, és törjünk egy bambuszt, valamint rakjuk az angolnát a tóba, és a fűrészhal orrával vágjuk át a korlátot. Bal felső szintre menjünk át, majd gyorsan le. A bambusszal és a céltáblás módszerrel vegyünk egy rákot, és rakjuk a szomszéd sörösdobozába jobb oldalt. Vektessük le a gereblyét, tegyünk rá hínárt, majd bal alsó rész, cápauszony a tengeralattjáróra.

 

Dolgos kezek

 Menjünk fel a bal felső részbe és vegyük el a földön heverő szerszámokat. Ezután menjünk vissza és szereljük meg a biciklit. Ezután menjünk át a jobb alsó részbe és vegyük ki a kis táskából, ami benne van, ez is a céltáblás módszer, a középen kell tartani a tárgyat. Ezután vegyük fel a pulttól a tálat, majd menjünk fel a bal felső részbe és vegyünk el egy ágyúgolyót, majd menjünk oda a motorhoz és tegyük fel rá a gumiszalagot. Ezután vegyük fel az olajozó célszerszámot és menjünk oda a wc-hez, a wc papíron használjuk a tálat és ami benne van, az illemhely mellett pedig használjuk az olajozó eszközt. Ezután menjünk ismét le a bal alsó sarokba és a dinnyékhez rejtsük el az ágyúgolyót. Ezután vigyázzunk, hogy a szomszéd ne kapjon el és nézzük végig a parádét.

Gongszóra tapsra

Először is menjünk oda az automatához és halásszuk ki a céltáblás módszerrel a mackót, majd menjünk a jobb felső részébe a pályának, ott vegyünk fel egy fadarabot, majd a mackót cseréljük el a gyerekkel és a kapott petárdát tegyük a hot dogok közé. Ezután vegyük fel a sövényvágó ollót, és irány le a jobb alsó szintre. Itt a gyöngysort buheráljuk meg a sövényvágóval, majd vegyük fel a kis tálat lentebb, a cserép mellett. Ezután át a bal alsó részbe és tegyük a fadarabot a cserép kupacba, melyet a szomszéd fejjel akar széttörni :, majd vegyük fel a kis rudat a lépcső mellől, majd menjünk fel és tegyük hozzá a gongot megszólaltató pálcához ezt a rudat és merítsünk egy kis folyadékot a tálkával.. Ezután menjünk úgy körbe, hogy a szomszéddal ne találkozzunk össze. A kis folyadékkal ugyanis a taliga fogó részét és a gyöngysor melletti vázát kell bekenni, ezt még most is megtehetjük, ha a szomszéd épp nem arra jön, de ha szűkös az idő, akkor menjünk inkább körbe egyszer. A vázát az után is bekenhetjük, amikor a gyöngysort megbuheráljuk, de akkor ki kell hagyni egy kört a gyöngysorral. Ha van időnk temérdek, akkor a szomszéd méregszintjének maximalizálása érdekében a következő sorrendben is megcsinálhatjuk a dolgokat, miután mindent összeszedünk előtte: gong pálca trükk, mackó csere-petárda a hot dogba, gyöngysor buhera, váza bekenése, cserép fára cserélése, taliga bekenése.

 

Ping-Pong-Fuciusz

Menjünk oda a szárnyashoz a ketrecben, majd vegyük el tőle a tojást a céltáblás módszerrel, majd át a jobb felső részbe és vegyük fel a szerszámokat, utána pedig nyissuk ki a kerékpáros ládát és vegyük fel onnan is a cuccost, azaz a gumibelsőt. Ezután menjünk le a jobb alsó részbe, majd a tojást cseréljük ki a ping- pong labdával, majd a vasmacska kötelét is vegyük magunkhoz. Ezután ha a szomszéd elment enni, akkor gyorsan menjünk át a bal alsó részbe, vegyük fel a petárdát a kis kék dobozból, majd a kötelet tegyük hozzá a tűzijátékhoz és utána szögezzük le a sítalpakat. Ezután iszkiri a szomszéd elől a jobb alsó részbe. Ezután fel, majd menjünk oda a séfhez és vegyük el a szemüvegét, majd tegyük a gumibelsőt az angolnákhoz a hordóba. Ezután csak a szomszéd elkerülésével foglalkozzunk. A petárdát a homokszoborhoz tegyük és a szemüveggel gyújtsuk be.

 

Telibe trafálva

Ez is egy erősen tutóriálos pálya lesz, ahol már a kedves anyuka is a bosszanthatók táborát gazdagítja. Miután megfigyeltük a szomszéd haladását vegyük ki a két ládából a cuccosokat, majd menjünk fel a jobb felső fedélzetre és tegyük a pukipárnát az egyik igazi párnába, utána gyorsan irány a kürtő, el lehet bújni benne az incidens idejére. Ezután menjünk át a bal felső fedélzetre akkor, amikor a kedves anyuka alszik és a fiacskája, a szomszéd elvan máshol. Vegyük el a kutya plédjét és játékát, majd a falon lévő tárolóból is ügyeskedjük ki a cuccost a céltáblás módszerrel, nem lesz könnyű, legyünk ügyesek, ezután menjünk le a bal alsó fedélzetre, amint nem lesz ott senki és nem megy arra a szomszéd. A plüss mackókhoz tegyük oda a kutya mű nyúl játékát, majd a gumikötelet inkludáljuk a szigony puskához a lépcsőkorlát mellett. Ezután menjünk oda a jobb alsó fedélzet súlyzójához és cseréljük ki a törölközőt a kutyáéval. Ezután fel a jobb felső fedélzetre és a petárdánál használjuk azt a cuccost, amit a fali tartóból ügyeskedtünk ki. Bújjunk el a kürtőben és várjuk a fejleményeket.

 

Mamuci kedvence

Kezdésnek menjük oda a motorkerékpárokhoz és vegyük ki belőlük az alkatrészeket, összesen kettőt, majd menjünk a bal alsó részre és vegyük fel a napernyő tövéből a napolajat. Ezután menjünk fel, amikor a kedves mama alszik és a csemetéje nincs a közelben és a motorból kiszerelt rugót tegyük hozzá az ugródeszkához. Ezután irány tovább a jobb felső szintre, ahol vegyük fel a grillből a fogót, majd menjünk le a jobb alsó részbe ha nincs ott a szomszéd, majd a fogóval vegyük ki a rákot a homokból a céltáblás módon. Ezután ezt a rákot tegyük bele a homokvár várárkába, majd menjünk az italos bódéhoz a jobb felső részben és adjuk oda neki a naptejet, vagy itókát, ki tudja mi az, rendesen kidől majd tőle a pali. Utána vegyük el tőle a fazekat és menjünk le a jobb alsó részbe, majd ismét vegyük elő a fogót és szedjünk ki egy másik rákot is. Ezt a lyuktól nem messze a homokban lévő kagylóba tegyük. Ezután irány a bal alsó rész és ameddig az öreglány alszik a falon tegyük oda a kipufogó alkatrészt, majd tegyük vissza a rugót és ismételjük meg a trükköt, ezúttal kicsit másképp. Ezután töltsük meg a bárostól elcsent fazekat vízzel a csapnál, majd tegyük oda az elefántnak.

 

Felhők felett

Először vegyük el a lufistól a lufit és az ásót, majd bújjunk el a kosárban, mert a szomszéd pont arra fog jönni. Utána figyeljük ki a szomszéd mozgását. Ezután menjünk át a jobb felső részbe és vegyük ki a patkányt a lyukból a céltáblás módon, majd menjünk le a jobb alsó részhez akkor, amikor a kedves mama pont fürdik és a szomszéd sincs ott. Ekkor a kutyát engedjük el, majd vegyünk fel két dolgot a fürdő paraván mellől és a vezetéket a képernyő aljáról. Ezután menjünk át a bal alsó részbe és a fekete hengert kombináljuk a rúddal a lépcső mellett. Ezután az ásót a jobb felső részben a mérleghintához kell tenni. Ezután fel a bal felső részbe és buheráljuk meg a biztosítékot, majd menjünk úgy, hogy a szomszéddal ne találkozzunk a jobb felső részbe. Ott a lufit tegyük a furulyás turbános zeneeszközébe. Ezután menjünk majd le a bal alsó részbe szintén akkor, amikor fürdik az öreglány és a szomszéd tuti nem jön arra, engedjük el a kutyát, majd fektessük el a lépcső melletti gereblyét, majd a patkányt felhasználva cseréljük ki egy kígyóra. Ezután ezt a kígyót a pénzes tálba kell tenni a bal felső részen. Sorrendben jobban fel lehet bosszantani a szomszédot, de az a módszer időigényesebb, ha valakinek van kedve és ideje, akkor a fentebbi trükköket csinálja meg egymás után, a hatás nem marad el.

 

Ismeretszomj

Kezdésképp vegyük fel a bicskát, a gyufát és a benzines kannát mögülünk, a bicskával buheráljuk meg a szarvasmarhát a sarokban, pontosabban annak szíját, majd ezután menjünk át a jobb alsó részbe, ha a kedves mama elment, vegyük fel a fujtatót és a gatyát. Ezután vissza a bal alsó részbe, majd fel és a benzineskannát használva öntsünk egy kicsit a fekete részbe a földön. Ezután menjünk a felső középső részbe és robbantsuk ki a csatornafedelet, majd menjünk a parázsjáráshoz a jobb felső részben és tegyünk benzint a jégre. Ezután szítsuk fel a tüzet a fújtatóval a céltáblás módon, majd a gatyába tegyünk egy kis parazsat. Ezután menjünk a középső felső részbe és bújjunk el a kosárban. Amikor a szomszéd a mecsetben van a papucsába tegyük bele a parazsas gatyát, majd figyeljük, ahogy beleesik a csatornába.

 

Holtponton

Először is menjünk fel a jobb felső részbe, majd vegyük el a csontot, ezután várjuk meg, amíg a kedves mama alszik és a szomszéd nincs a bal felső részben, majd menjünk oda és vegyük el a hálót. Ezután le a bal alsó részbe és a hálóval piszkáljuk le a céltáblás módszerrel a szerszámos táskát. Ezután vegyük fel a vízből a tárgyat, majd ha fürdik az asszony és a szomszéd alszik, akkor a melltartót is lovasítsuk meg. Ezután menjünk oda a falból kivezető nagy csőhöz és a fogóval nyissuk ki, azaz engedjük le a vizet a medencéből, az állatkát is vegyük fel szépen a víztócsából, majd a cubákot tegyük a kutya helyére és a napolajjal kenjük be az ugratót. Ezt követően a vízből kivett ütőt tegyük oda az elefántnak, majd a melltartóba tegyünk dinnyéket. Ezután a leengedett vízből kivett polipot tegyük bele a turbánokhoz, majd vegyünk fel a víz mellől egy kis szúrós bakacsint. Ameddig a szomszéd nincs a bal alsó részben menjünk oda és a dinnyéket a melltartóval használva törjük be a lámpát a kedves szomszéd nyugágya felett, majd tegyük bele az ágyába a szúrós bakacsint.

 

Ember a vízben!!!

Kezdésnek vegyünk el egy kis citromot a tálkából, majd menjünk le a tálka mellett az alsó kabinba. Ott szedjük össze a szalámit, a képtől a szöget és egy érmét a fiókból. Ezután menjünk fel az első szintre, majd utána, ha a kedves mama elaludt, akkor a második fedélzetre és vegyük el a poroltót, a kutyának adjuk oda a szalámit és vegyük el a reszelőt a kedves mamától. Ezután menjünk a bal felső fedélzetre és tegyünk citromot a gyerek mellet lévő tálkába, majd érmét a telefonba. Ezután menjünk le a bal alsó fedélzetre és a reszelővel igazítsunk a hajót tartó kötélen, majd irány a jobb alsó fedélzet és a poroltóval cseréljük ki az oxigén palackot. Ezután a szöggel a bal felső fedélzeten rögzítsük a színes madzagokat, majd le a bal alsó szintre és vegyünk el egyet a narancssárga tartályok közül, majd tegyük hozzá a mentőmellényhez a jobb alsó szinten.

 

Eksön!

Először is vegyük el a csontvázból a kardot, majd menjünk fel, és vegyük fel a vörös festéket. Ezután irány vissza le, majd jobbra és utána fel, amikor mind a két emberke átment a bal középső részbe. Ekkor menjünk oda a szoborhoz és vegyük el mellőle a vörös rubint, majd egy kis faggyút a liánból a feljáró másik oldalán, ezután menjünk fel a felső szintre és vegyük fel a feszítővasat és egy szár kukoricát a bejárat mellől. Ezután menjünk le és bújjunk el a szoborban egészen addig, ameddig megint nem megy el mind a két emberke a bal középső részbe. Ezután menjünk oda a jobb szélre és a sziklatömböt a céltáblás módon igazítsuk el a feszítővassal és vegyük fel a rubint és az érmét, majd a karddal vágjuk meg egy kicsit a kötelet, amin a szomszéd tarzanosdit játszik (ez lehet, hogy csak a legtöbb trükk után lehet megcsinálni programhiba miatt!). Ezután menjünk vissza a szoborba, majd miután a szomszéd fent volt és átmentek balra menjünk fel és helyezzük el a rubintokat a szobor szemeinek a helyébe. Ezután irány vissza és bújjunk el, ha kell, de mindenképpen le kell jutnunk a bal alsó részbe. Ezután menjünk a jobb alsó részbe és az érmét tegyük bele a csónak bérlő automatába, majd a kukoricát adjuk oda a madárnak a sziklaszirten. Ezután vissza a bal alsó részre és bújjunk el a csillében, de előtte a faggyút kenjük rá a műbikára a bal alsó sarokban. Ha nincs fent senki, akkor menjünk fel a bal felső részre és fessük be a vörös festékkel a padot, majd vissza gyorsan le a csillébe. A bánya ajtaját a feszítővassal kinyithatjuk és vegyük fel a dinamitot. Amint lehet tegyük bele a szivaros dobozba fent.

 

A falánk faló

Először vegyünk a zsákból egy kis cementet, majd menjünk fel a legfelső részbe és tépjük le a kis kék virágot a szobor mellől, majd vegyük fel a sziklakezet a szobor elől. Ezután vissza a középső szintre, rejtőzzünk el, majd igyekezzünk lejutni a bal alsó részre, itt a csillében el tudunk rejtőzni, ha kell. Ezután vegyük fel az ott található rengeteg dolgot: rántott csirke szárnyat, hal csontvázfejet, a kis üvegcsét. Ezután menjünk fel a bal középső részre és vegyük fel a befőttes üveget, a cementport tegyük bele a kádba, a virágot tegyük a bika etetőjébe (ettől lerugja majd nekünk a bika a darázsfészket!, ezt fel kell majd venni, amint lerúgta a bika), majd menjünk vissza a bal alsó részbe. Itt töltsük meg hangyákkal a befőttesüveget, majd a kőkezet tegyük hozzá a műbikához. Ezután irány a csille és bújjunk el. Ha tiszta a levegő, akkor irány a jobb alsó rész, szedjünk egy kis csípős paprikát, majd a hangyákat tegyük a piknikes kosárba, majd menjünk fel a jobb középső részbe, ha nincs ott senki és tegyük a csípős paprikát a szendvicsbe, majd a tequilát a vizes pohárba. Ezután bújjunk el. Utána a csirke szárnnyal hizlaljuk fel a húsevő növényt a jobb középső részen, majd a darázsfészket helyezzük a kis felfüggesztett lovacska helyére, amit a szomszéd annyit ütlegel.

 

Csak nyugi!

Kezdésnek menjünk át a bal alsó részre, amikor a szomszéd már nincs ott, majd vegyük fel a szőnyeget és a lőszert. Utána menjünk fel a bal oldalon és a szomszéddal összhangban menjünk át a jobb felső részre és a lőszert tegyük a fegyverbe, majd a kedves mama retiküljéből vegyük ki az altató tablettákat, egy üvegdarabot is vegyünk fel a fegyver üvegszekrénye alól, majd az ajtónál lévő lábtörlő alól vegyük ki a kis cetlit és rejtőzzünk el a nyugágyon. Ezután menjünk le és a szőnyeget terítsük le a jobb alsó fedélzeten lévő nyílás fölé. Ezt követően rejtőzzünk vissza a nyugágyba és várjuk a fejleményeket, a drága szomszéd ugyanis nagyot zakózik, majd lecsapja nekünk a rácsot. Ezután menjünk majd ismét vissza a jobb alsó fedélzetre és az üvegdarabbal a céltáblás módon vágjunk bele a daru kötélzetébe. Ezután menjünk tovább körbe, a szomszéd és a kedves anyuka kikerülése végett. Ha a szomszéd ismét zakózott a darunál, akkor menjünk majd megint oda és vegyük fel a ládából kiesett két halat. Ezután figyeljünk, a szomszéd más útvonalon fog haladni, mivel a daru ellenőrzése kiesik, ezentúl nem körben fog haladni, hanem fordított l alakban, azaz a helyett, hogy a daruhoz menne visszaindul a felső fedélzeten a zuhanyhoz. A halak közül az egyiket a bal felső fedélzeten lévő virágba kell tenni. Ezután fürödni megy a kedves kis hölgyemény, a szomszéd meg szépen kukkolni akarja, a vödrére ezért tegyük rá a halat és vegyük fel a rongyot, majd függesszük ki azt a bal felső fedélzet szürke falán a bal felső sarokban, amit a madár szépen kikerül. Ezúttal nem fogja, szépen nekirepül a falnak, így végre el lehet kapni, amint alkalmunk lesz rá vegyük el a kulcsot tőle és ezzel a kulccsal nyissuk ki a kapitány kabinjába vezető ajtót. Menjünk fel és tegyük a kapitány kávéjába az altatópirulákat, majd a számsort használva nyissuk ki a kormánykerék blokkolót. Élvezzük a showt!





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 23
Heti: 133
Havi: 494
Össz.: 68 755

Látogatottság növelés
Oldal: Pokoli Szomszédok 2 - Vakáción
Pokoli Szomszédok - © 2008 - 2014 - pokoliszomszedok.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

EladoDomain.NET támogatásával a HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: pokoli szomszédok 2 végigjátszás - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »